Orfű TDM projekt záró- és nyitókonferencia
Újabb attrakciókkal gazdagodik Orfű – Nyert az „Orfűi helyi TDM Szervezet fejlesztése” c. projekt!
Az Orfűi Turisztikai Egyesület az Új Széchenyi Terv Dél-Dunántúli Operatív Program támogatási rendszeréhez benyújtott „Orfű Helyi TDM szervezet fejlesztése” című pályázatát az Regionális Operatív Program Irányító Hatóság vezetője 45.015.444Ft összegű támogatásra érdemesnek ítélte.
Az Orfűi Turisztikai Egyesület 2008 szeptemberében alakult azzal a céllal, hogy a turizmus szereplőit összefogják egy új, alulról szerveződő Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezet létrehozására. Ezt a folyamatot foglalta össze az a 2012. január 26-án megrendezésre került konferencia, ahol az egyesület elnöksége, munkatársai, valamint orfűi vállalkozók, civil egyesületek mutatták be az elért eredményeket és a működés hatékonyságát, valamint a jövőre vonatkozó terveiket.
A konferenciát Füziné Kajdy Zita, Orfű polgármestere nyitotta meg. Köszöntőjében felhívta a figyelmet az összefogás fontosságára, valamint méltatta az elmúlt két év munkáját.
A délelőtt felszólaló előadók a TDM és a helyi szereplők közös munkájáról beszéltek. A szállásadókat Álmosné Dr. Kajdy Ella, az Orfűi Szállásadók Egyesületének elnöke, a vállalkozókat pedig a Muskátli Étterem, Kemencés Udvar és Tájház vezetőségéből Serényi András képviselte a konferencián.
A délutáni szekció előadóitól megtudhatták az érdeklődők, hogy milyen szerepet játszik a Turizmus Zrt. a TDM-ek mindennapjaiban (előadó Hegyi Zsuzsanna, Turizmus Zrt., Dél-Dunántúli RMI Igazgató), Vágvölgyi Réka a Pécsi TéDéeM Nonprofit Kft. marketing menedzsere pedig bemutatta a ’Mecseki összefogást’, mely a „Kiváló Európai Desztináció” díj elnyeréséhez vezetett. Gonda Tibor a TDM létrehozásának jelentőségéről és Orfű mindennapjaiban betöltött szerepéről beszélt.
Horváth Viktória, a TDM menedzsere mindkét szekcióban felszólalt, aki a konferencia elején a már elért eredményeket, míg a második részben a tervezett fejlesztésekről beszélt. Így többek között ezek az új fejlesztések valósulnak meg Orfűn az elkövetkező két évben az Orfűi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezet irányításával. „Wellness liget” kültéri fitness parkkal, Kneipp sétálóösvénnyel és modern, chipes rendszerű futókapuval, „EDEN-sziget” családi szórakoztató helyszín mobilszínpaddal, kemencével, pihenőpadokkal, úszó stéggel és csónakokkal, valamint egy új játszótér a kisgyermekes családok által kedvelt Kis-tó strand előtt. A projekt keretében a fent említett attrakciókon túl megújul az orfűi Tourinform Iroda és az Abaligeti-barlang előtti információs helyiség, valamint a TDM támogatja a helyi termékeket és kézműves piac kialakítását, továbbá garantált programokat is szervez a vendégeknek (pl. vezetett túrák, gyermekfoglalkozások, vízi programok stb.). Számos rendezvény megvalósítását is segíti a projekt, így az elkövetkező években megrendezésre kerül az Orfűi Bor- és Fürdőfesztivál, a Fa-Gyapjú-Szalma Szimpózium és Fesztivál Program sorozat, az Orfűi Sárkány Fesztivál, a Fishing Plusz, a Kovácsszénájai Kerékpáros Egészséghétvége, a Nemzetközi Bluegrass és Akusztikus Zenei Fesztivál, valamint az Orfűi Ősz Rendezvénysorozat. A fejlesztések megvalósításával a TDM szervezet Orfűt és térségét kívánja még vonzóbbá tenni a vendégek számára. 









