Még egy élménnyel több! Kerékpárút Pécs és Orfű között!
Régi álma vált valóra a pécsi kerékpárosoknak: elkészült a Pécset Orfűvel és Abaligettel összekötő kerékpárút.A Mecsek gyönyörű erdein, tavasszal a medvehagyma mezők között keresztül haladó új úton, biztonságosan tekerhetünk át Orfűre.
A településre érkezőket új attrakciók is várják: 2010 július végén az Aktív Víziturisztikai Központ, augusztus elején pedig az Aquapark került átadásra. Az aktív kikapcsolódás szerelmeseinek mindez még több élményt jelent: kerékpározás, evezés és fürdőzés csodálatos természeti környezetben. Az új létesítmények családoknak és baráti társaságoknak, fiataloknak és időseknek egyaránt kikapcsolódást és szórakozást nyújtanak.
A biciklisták által régóta áhított szakasz a Baranyai Élménykörút programjának keretében valósul meg. A projekt közel 500 millió forintos támogatást nyert a régiós pályázati forrásokból és Pécs, valamint Orfű önkormányzata biztosította a fejlesztéshez szükséges önerőt. Bővebben a Baranyai Élménykörútról

A megközelítőleg 20 km hosszú kerékpárút Pécs külvárosából, az ürögi városrészből indul, érinti Égervölgyet, majd az erdőben haladva a terepviszonyoktól függően az országúttal jórészt párhuzamosan vezet Remeteréten keresztül Orfűig. A Mecsek Háza barlangkutató bázis és geológiai bemutatóhelynél ér be a faluba, onnan halad tovább a Malommúzeum érintésével a faluközpontig. Másfél kilométer hosszú szakaszon megy a Pécsi-tó partján, érinti az új Aquaparkot is, majd a dombon átvágva folytatódik Abaliget felé, ahol egészen a barlang bejáratáig visz. A nyomvonal fele kiépített új kerékpárút, a többi szakasza pedig kisforgalmú utakon kerül kijelölésre. Az új útvonal kapcsolódik az Orfűn már meglévő hálózathoz, így a bringások tovább tekerhetnek a Pécsi-tó keleti partján végigvezető úton is, amely a Tekeresi és a Csermaljai tanösvényekhez és bicikliutakhoz vezet.
A kerékpárút előkészítő munkálatai 2009 őszén kezdődtek meg, a túraútvonal kialakítása 2010 októberében fejeződött be. Ekkorra készült el az út aszfaltozása, azonban a kiegészítő munkálatok miatt – mint például egyes szakaszokon a világítás vagy a korlát kiépítése – egészen decemberig eltartottak a munkálatok.
Orfűre azért is érdemes lehet kitekerni Pécsről, hogy részt vegyenek a település kínálta számos rendezvények egyikén. Áprilisban a Medvehagyma Napokkal veszi kezdetét a gasztronómiai rendezvények sora, amely ősszel a Tökfesztivállal és a Márton-napi libaebéddel zárul. A sportversenyek, a lovas programok és a zenei fesztiválok is sok látogatót vonzanak Orfűre.








