ORFŰ KÖZSÉG KÖZPONTJÁNAK FELÚJÍTÁSA

 

 

Orfű Község Önkormányzata (7677 Orfű, Széchenyi tér 1. www.orfu.hu) „Orfű község központjának felújítása” címmel támogatási kérelmet nyújtott be a Mecsekvidék Helyi Közösség Egyesülethez.

 

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Vidékfejlesztési Támogatások Igazgatósága által kiadott támogatási határozat alapján nettó 15.583.813 Ft összegben az alábbi fejlesztések valósulnak meg Orfűn:

-          Idősek napközi otthona: a létrejövő fejlesztés eredményeképp megoldódik Orfű község egyik problémája, azaz az idősek elhelyezése egy számukra megfelelő környezetben. Ehhez szükség van a tető teljes cseréjére, a nyílászárók felújítására. Az épülethez tartozó parkban megtörténik a teljes parkosítás rekreációs pihenők kialakításával.

-          Családi napközi épülete: a megrongálódott tető teljes felújítása megtörténik.

-          Nyilvános WC: az épület teljes külső felújítása megvalósul.

-          Közösségi tér: megtörténik a teljes felújítása, mely keretében a kivitelező elvégzi a szükséges földmunkákat, lefektetik a burkolatokat és szegélyeket.

 

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság Kormánya által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott támogatás összege:

15.586.813 Ft

ÚMVP logó eu-flag

  

 

 

 

 


 

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap:

a vidéki területekbe beruházó Európa

 

www.umvp.eu

 

***

 

ÁROP-1.A.2/A pályázat

Orfű Község Önkormányzata
Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése


Időtartam: 2009. 03. 10 - 2010. 04. 30.

 

A projekt alapvető célja, hogy a község hivatalának munkavégzésben végrehajtandó racionalizálás, olyan szervezet átalakítási- és fejlesztési megoldások alkalmazásával melyek nem járnak a jelenlegi létszám változtatásával. Az önkormányzat célja a döntési mechanizmusok olyan jellegű átgondolása, ami a szervezet belső alakításának eredményeként hatékonyabb önkormányzati döntéshozatalt tesz lehetővé. Cél továbbá az egyes döntéshozatali eljárások ésszerűsítése, az ügyintézés lehetőség szerinti egyszerűsítése és hatékonyabbá tétele, ehhez társítva az ügyintézők képzését, az ügyfélszolgálati tevékenység korszerűsítését.
Az apparátus feleljen meg az új kihívásoknak és ehhez kapjon megfelelő szakmai felkészítést. Az önkormányzati hatósági munka eljárásai, az ügyintézések egyszerűsödjenek, az ügyintézési idők rövidüljenek. Javuljon a partnerkapcsolat a helyi civil szervezetekkel, kisebbségi önkormányzatokkal, intézményekkel.

 

Kedvezményezett szervezet:

Orfű Község Önkormányzata

7677 Orfű, Szécshenyi tér 1.

(72) 598-110


Közreműködő Szervezet:


VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
1016 Budapest, Gellérthegy u. 30-32.
(1) 224-3100 ; vati@vati.hu
www.vati.hu



A  Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a támogatás összege 11.293 000 Ft.


 

***

 

Felhívás

 

Orfű község lakosaihoz, üdülőtulajdonosaihoz

 

Önkormányzatunk az elmúlt évek gyakorlatához megfelelően idén is megszervezi a köztisztasági napot, melynek keretében megtisztítjuk közterületeinket, az Orfűre vezető és a belterületi utak környékét a szeméttől, a felelőtlenül eldobált, autóból kiszórt üvegektől, egyéb hulladékoktól.

Kérünk minden Orfűt, a környezetet, rendet szerető helyi lakost és üdülőtulajdonost (kicsiket és nagyokat egyaránt), hogy vegyenek részt az akcióban.

 

Találkozunk a Faluház előtt 2010. március 27-én (szombaton) 9 órakor.

Zsákokat és dél körül pogácsát, üdítőt az önkormányzat biztosít.

 

***

 

***

RENDŐRSÉGI FOGADÓÓRA:

Minden hónap páros hetének szerdai napján.

Helye: Orfűi KMB. Iroda

Ideje: 08:00 - 09:00 óráig.

Körzeti megbízott: Szűcs Krisztián r.zls. és Eperjesi Balázs r.zls.

Telefonos elérhetőség: 30/491-5073

Valamint: 112 és 107-es segélyhívón

***

Tisztelt Polgármester Asszony!

A megbeszéltek szerint kérem, hogy az alábbi információkat ismertesse az Orfűiekkel:

- a fakitermelést a Keleti légaknai bejáró-Remeterét-Szuadó völgy közötti szakaszon (a kerékpárút miatt) előreláthatólag március 10 és április 30 között tervezzük

- naponta 8 és 14 óra között szakaszos útlezárás lesz (10-15 percekre állítva le a forgalmat)

Szívességét előre is köszönöm.

üdvözlettel: Hohn  Miklós

***

A mecsekrákosi település részen lévő templommal egybeépített tájház  tető héjazat cseréjére nyertünk közel kétmillió Ft-ot . A fejlesztés az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Vendégváró tájházak című pályázat keretében valósul meg.  A munkálatok még az idén elkészülnek.

 

***

 

Az Orfüi Horgász Egyesület megköszöni tagjai adó 1%- ának felajánlását, 8338.- ft-ot, ami a 19944692-1-02 számú számlájára érkzett. A felajánlott összeget az Orfűi- tó halasítására fordítottuk.

 

***

 

Husztóti rendezvény

 

Husztót Község Önkormányzat képviselő testületének szervezésében idén első alkalommal kerül megrendezésre

FALUNAPPAL EGYBEKÖTÖTT ELSZÁRMAZOTTAK TALÁLKOZÓJA c. rendezvény!

További részletek: www.husztot.fw.hu

 

***

 

Értesítés

 

 

A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. 2009. február 1-től létrehozott egy Kivizsgálási Csoportot. Feladatuk lesz a lakossági bejelentések gyors helyszíni kivizsgálása előre egyeztetett napszakban, valamint a fogyasztási helyek vizsgálata abból a szempontból, hogy szabályosak-e a víz-és csatornabekötések, jogosultak-e a fogyasztók bizonyos kedvezmények igénybevételére.(pl. locsolási kedvezmény) A Csoport végzi továbbá az átalánydíjas fogyasztók éves felülvizsgálatát.

A Kivizsgálási Csoport munkatársai DRV-s munkaruhában, DRV logóval ellátott autókkal, fényképes igazolványokkal járnak a pontos beazonosíthatóság érdekében.

A fogyasztók részéről bővebb információ a 06 40 240 240-es telefonszámon kérhető.

 

***

 

On-line szállásfoglalási rendszer

 

A 2008-as évben LEADER+ támogatásból sikerült On-line szállásfoglalási rendszert létrehoznunk a Mecsek-hegyhát településein, így Orfűn is. Egy olyan térségi on-line szállásfoglalási rendszer kialakítását terveztük, amely maximálisan kihasználja az Internet adta lehetőségeket, és nagymértékben figyelembe veszi, hogy a szállásfoglalások egyre nagyobb százaléka az Interneten keresztül kerül lebonyolításra. A rendszer kialakításával segíteni szeretnénk a térség szállásadóit, szabadidő szolgáltatóit.

 

A szállásadóknak először regisztrálniuk kell magukat a rendszergazdánál (Tourinform Irodában személyesen vagy e-mailben az orfu@tourinform.hu címen). Regisztrációhoz szükséges adatok: felhasználónév, ideiglenes jelszó, e-mail cím, név, telefonszám, cím. A regisztráció után kapott felhasználónévvel és jelszóval lehet bejelentkezni a rendszerbe. A bejelentkezés  után a szállásadó kizárólag a saját vendégháza adatait kezelheti csak. A vendégház csak azután kerül nyilvánosságra az oldalon, ha minden kötelező adat ki van töltve.

 

A szobák foglalását a rendszerben meghatározott időn belül a rendszerben rögzíteni kell (azt is amit nem a rendszeren keresztül foglaltak). A szállásadók adatlapján meg lehet tekinteni az összes adatot, a képgalériát, a szobák adatait és a foglaltsági naptárat, innen lehet ajánlatot kérni, on-line szállást foglalni. 

 

Az On-line rendszerbe történő regisztrálás ingyenes, azonban szükséges állandó Internetes elérhetőség, hogy a rendszer naprakész legyen.

 

Amennyiben szeretné igénybe venni a szolgáltatást, kérjük jelezze a Tourinform Irodának.

 

Szabadidő szolgáltatók is regisztrálni tudnak a rendszerbe.

 

Kereskedelmi szálláshelyek a következő webcímen jelenhetnek meg: www.orfuiszallas.hu

Falusi magánszálláshelyek a következő webcímen jelenhetnek meg: www.orfuitarsaskor.hu

 

***

 

Orfű és környékének bemutatása az M1-en

 

A Magyar Televízió 2008. május 11-i, vasárnapi Főtér című műsorában Orfűt és környékét mutatták be. Az alábbi képre kattintva megtekintheti a teljes műsort.

 

 

***

Hal fogások a Pécsi-tavon

 

2008. 06. 10-én kedden, 20:00 órakor 9 kg-os pontyot fogott ki a Pécsi-tóból Philipp Werner.

A képen látható ponty paraméterei: 9 kg, 70 cm hosszú. Boilival sikerült horogra akasztani.

 

 

2008. 06. 18-án 6:00-9:00 óra között szintén Philipp Werner a következő eredménnyel horgászott a Pécsi-tavon:

7 db ponty (összesen 19 kg)

Összesen 6 db keszeg és kárász, ebből az egyik keszeg 1,2 kg.

 

***

 

Az idei horgász szezon első rekord méretű pontya

 

2008. 05.04-én, Vasárnap rekord méretű pontyot fogott ki a Pécsi-tóból egy német állampolgárságú férfi, Philipp Werner.

A képen látható ponty igen szép paraméterekkel rendelkezik: 20 kg, 101 cm hosszú. Eper boilival sikerült horogra akasztani, majd 20 perc fárasztás után kifogni. Ugyanazon a napon Werner Philipp mellett még két említésre méltó példányt sikerült kifogni a Pécsi-tóból. Az egyik egy 8 kg-os a másik pedig egy 6 kg-os ponty volt.

Az érdeklődőket ezúttal szeretnénk tájékoztatni, hogy a tó az idén már normál üzemeltetési vízszinten működik. A stég-, és csónakhorgászat is lehetséges.